Laci a Farkas Herceg bemutatása
Üdv drága barátaim és hősök a Nevem Laci A Farkas Herceg hogy honnan kaptam a nevem majd megtudjátok mindjárt
régen kezdödött 13 éves voltam egy OAKVALE nevü falubna nevelkedtem amikor apám megkért hogy vegyek anyának ajándékot mert születésnapja van megmondta apa hogy segítsek az emberek és ők adnak pénzt amiből meg tudom venni az ajándékot én Jó kis fiú voltam így hát el is kezdtem gyűjteni a pénzt és össze gyűlt annyi hogy megtudjam venni egyszer csak Banditák támadták meg a Falut és felgyújtották apámat és az anyámat a saját szemem előtt őlték meg engem meg elvittek rabként éltem velük mikor 25 éves lettem kezdet elfogyni a türelem egy csapat őr jöttek ki menteni pár embert én titokba meg szöktem mikor megszöktem el futtotam a legközelebbi városba a Császári városába áltam egy mólón, előttem a főváros, közepén az ősi Fehér Arany Toronnyal. Egyetlen értékem amit még apámtól kaptam az ő Amulettje, ami köztünk szólva igencsak értékes és ritka, de pont emiatt eladhatatlan. Vagyis olyan szegény voltam ebben a percben, mint a templom egere. De nem olyan családból származom én, aki beletörődik a sorsába. Egy szó mint száz, ott álltam szabadságom első perceiben a Császári Főváros előtt. A város előtt, amely vár rám a lehetőségekkel, a reménnyel, a jövőmmel...
A délelőtt már a városban köszöntött rám. Emberek hada vonult el mellettem, némelyik látványosan kikerülve, ezzel is éreztetve, hogy nem nézik jó szemmel a magamfajta csóró csőcselék elemeket. De ez már legyen az ő bajuk. Koldusból egyébként nem volt hiány, tele van velük a város. Szerencsére ők átérzik a helyzetemet, és örömmel álltak le velem dumálni a világ ügyesbajos dolgairól. Tőlük tudtam meg, hogy a csavargók egyik lehetséges felemelkedése az Aréna, a vérre menő párbajaival.
Nosza, ez kell nekem. Kettőt köptem a rozsdás kardomra, ezzel le is tudtam a fényezést. Újjaimmal megfésültem egykoron gyönyörű fekete, de mostanság igencsak csapzott és kócos hajam. Arcomat egy kis vízzel felfrissítettem, hogy mégis valami emberi tekintetem legyen. Ezek után elsiettem a szórakoztató központ fellegvárába, az Arénába. A bejáratnál egy mosolygós ürge, egy bizonyos Hundolin köszöntött rám. Mindjárt abbahagyta a mosolygást, amikor közöltem vele, hogy két napja csak patkányokat eszek, annyira marha gazdag vagyok. Onnantól kezdve számára nem léteztem tovább mint ember. Ő egyébként a helyi bukméker, nála lehetne fogadni a meccsekre. Aki eltalálja ki nyer, megduplázza a pénzét. Aki téved, az így járt. Egyszer majd visszatérek hozzá. Először jól fejbeverem a magatartása miatt, másodszor pedig, majd fogadok nála. De előbb pénzt kell szerezni.
Balra volt a gladiátorok öltözőjének a bejárata. Hivatalosan nem voltam még az, de annak éreztem magam, úgyhogy beléptem. Népszerű mulattság a Cyrodiili nép körében az Aréna, ezt bizonyítja a tömött lelátó, és az, hogy dugig volt az öltöző mindenféle volt, leendő vagy épp aktuális bajnokkal. Az aktuális egy nagy darab félork, akit olyan szürkére teremetett a jóisten, hogy ködben képes az ember nekimenni, mire észreveszi. Mondjuk ez nem igaz, mert a szagát már az ajtóban kiszúrtam. Megköszörültem a hangom, és köszöntem. Sok értelme nem volt, senkit sem érdekelt hogy ottvagyok. Talán egyedül a Sötét elf íjjász vett észre, ő volt az egyetlen, aki hozzámszólt. El is küldött melegebb éghajlatra, mert pont a céltáblája elé álltam. Sebaj, fogjátok ti még emlegetni a nevem!
Annyit azért sikerült kiszedni a gladiátorokból, hogy a főnök, az Aréna Mester egy redguard fickó, bizonyos Owyn, őt kell keresni ha csatlakozni akarok. Owynról tudni kell, hogy egykoron hatalmas bajnok volt, több ellenfelet terített le ő egymaga, mint a pestis és Chuck Norris együttvéve. Ez azért tiszteletet parancsoló adat. Még akkor is, ha nem igaz. De azt is tudni kell róla, hogy rossz emberismerő. Honnan tudom? Onnan, hogy amikor közöltem vele, hogy megjöttem és én vagyok az új harcosa a csapatban, akkor tíz percig röhögött, majd elküldött haza zabot hegyezni. Legszívesebben nekiestem volna, de egy állig felfegyverkezett gladiátorokkal teli teremben nem biztos, hogy jó ötlet nekiesni a főnöknek. Szóval újra odamentem, és megpróbáltam elmagyarázni annak az idióta fejének, hogy ne röhögjön, mert biza' én vagyok a leendő Aréna bajnok. Nem jött be. Megint röhögött 10 percig.
Kezdett idegesíteni a pali. Gondoltam, najó, akkor öltözzünk be gladiátornak, talán akkor majd belátja, hogy nem viccelek, és tényleg harcolni akarok, és bajnokká szeretnék válni. Elvben jó volt az ötletem, gyakorlatilag nem. Ahogy hozzányúltam a gladiátor egyenruhához, akkora pofont kaptam, hogy a lendülettől felborítottam két asztal, egy padot, egy vacsorázó Északit és Gizit, a malacot, akit egyébként egy rács zárt el a többiektől, de kemény fejem sikeresen áttörte azt is. Felálltam, leporoltam magam és megálltam Owyn előtt. Mélyen a szemébe néztem, és közöltem vele, hogy nem vicceltem, hiába tűnök egy törékeny breton nőnek, adjon rám egy ruhát és meglátja hogy én vagyok maga a megtestesült rémálom, aki fél kézzel veri hülyére Bud Spencert és Terence Hillt, egyszerre. Vagy elfáradt a röhögésben, vagy az erőteljes fellépésem miatt, nemtudom, de rábólintott a dologra. Kezembe nyomott egy egyenruhát, és közölte, ha úgy érzem, hogy a kis csenevész testemmel készen állok a csatára, szóljak, mert örömmel végignézi ahogy véres maszattá vernek a ringben. Azon a kérdésemen, hogy mi van akkor, ha én nyerek, megint 10 percig röhögött...
Szóltam kész vagyok és azt mondta akkor figyelj ide farkas nem vagy egy nagy pénzes herceg de imátkoz hogy kegyelmezen az úr neked nah elöször is találjki valami becenevet és innen jött akkor a FARKAS HERCEG NÉV
akor adod egy jó erős kardot amibe kéőbb belevéstem a FARKAS HERCEG NEVET
és neki álttam harcolni így az arénára szenteltem életemet
teltek multak az évek 35 éves lettem
így ki állhatam a nagy Bajnokkal a Szürke herceggel
Hős lettem, Cyrodiil új bajnoka! Megöltem a Szürke Herceget! Keményebb harcra számítottam, de nagyon elkeseredett, mikor megtudta, hogy apja nem egy köztiszteletben álló nemes volt, hanem egy borzalmas vérszívó, és hogy ő egy félvámpír. Láttam a szemében az elkeseredettséget, és a halálvágyat. Én, noha nem értettem, hogy mi olyan borzasztó a vámpírságban, örömmel teljesítettem ki nem mondott kérését, és mellvértjét kettéhasítva, feltéptem mellkasát a kardommal. Sokáig tartott az ünneplés, csak Tiranduil, a dunmer nézett rám megvetően. Végül is megöltem a mentorát, és barátját. Egy Felifen nevű bosmer rajongó még azt is felajánlotta, hogy kipucolja a csizmámat. Viszolyogva elfordultam ettől a talpnyaló féregtől, arra hivatkozva, hogy tovább kell mennem. Alig léptem viszont ki a város kapuján, már ott volt mellettem. Egyre jobban felbosszantott az állandó fecsegésével, a végén már a halálát kívántam.
Hoppá - jutott eszembe - hiszen nem lát minket senki! Az erdőben még segítséget sem tud kérni! Így hát, mikor este a tábortüzet rakta, úgy tettem, mintha valami érdekeset találtam volna a térdig érő fűben odahívtam magamhoz, és mikor lehajolt megvizsgálni, a nyakszirtjébe vágtam a a kardot. Sokáig visszhangzott a halálsikolya a környező hegyek között. Bedobtam a hulláját a nem messze fekvő tóba, majd nyugovóra tértem, abban a biztos tudatban, hogy végre békén hagynak aludni. Tévedtem. Lidérces álmomból verejtékben úszva ébredtem fel, és hirtelen belémhasított a tudat: nem csak az álmomban figyelt valaki.
Előkaptam fegyverem, és felkészültem a csatára, de legnagyobb meglepetésemre a csuklyás alak, aki elémlépett az első szavával gratulált nekem. Nem támadtam meg, hiszen ha akart volna, már megölhetett volna álmomban. A nem is tett ő sem fenyegető mozdulatot, helyette beszélni kezdett hozzám:
Noccsak, nocsak, nocsak! Mátyási László, Farkas Herceg. Hideg a véred mint az acél, amit a kezedben tartasz. Összebarátkozol az Aréna bajnokával, majd elveszed az életkedvét, és elveszed az életét is. Még egyszer gratulálok. Bár ez még nem lett volna elég bizonyíték.
Bizonyíték? - kérdeztem. - Mire?
A gyilkolási vágyadra. Az elfojtatlan ösztöneidre. Tudom, azt hitted ketten vagytok csak azzal az idiótával az erdőben, de tévedtél. Megfigyellek, már azóta, hogy olyan kegyetlenül kivégezted a bosmer nővéreket az arénában, holott az egyik még könyörgött is!
- Tudták, hogy mit vállalnak! - morogtam agresszívan. - Vagy ők halnak, vagy én, és mivel én nem akartam...
- Ez minden? - kérdezte az alak sejtelmes mosollyal. - Valóban önvédelemből mészároltál le minden ellenfeledet? Még azt a három fegyvertelen argóniait is? Vagy netán... élvezted?
Fel akartam háborodni, de aztán elgondolkoztam a hallottakon. Hiszen én a csatát élvezem, nem a gyilkolást! Vagy mégsem? Már nem is tudtam mit gondoljak.
- Ki vagy te? - kérdeztem végül.
- A nevem nem fontos. Legyen elég annyi, hogy a Sötét Testvériség egyik tisztje vagyok, és örömmel jelenthetem, hogy egy kis próbácska után bekerülhetsz a családunkba.
- Próba? Miféle próba?
- A hűség próbája. Meg kell ölnöd egy embert.
- Rendben, ez nem is hangzik rosszul. Kiről volna szó?
- Egy Rufus nevű fickó, aki a Zöld Út menti Beteg Ómen fogadóban bújkál. Őt kell elhallgattatni.
- Miért kellene...
- Nincsenek miértek! Parancsok vannak! Ezt jó lesz, ha megszokod, mielőtt belépsz.
- És mi van, ha visszautasítom az ajánlatot?
- Nem fogod. Szeretsz élni, nem igaz? Akkor fogd ezt a tőrt, és ne csalódjunk benned! - ezzel egy szempillantás alatt eltűnt a sötétben.
Alig tudom elhinni ami itt történt. Egyszerűen besoroztak! Meg kell csinálnom a feladatot. Nem mintha félnék tőlük, de csábító az ajánlatuk. Hosszú és fárasztó gyaloglás után elérkeztem a nevezett fogadóhoz. Olyan volt kívülről, mint valami erdészház. Bent a csapostól hamar megtudtam, hogy mindössze két vendég van. Az egyik a bejáratnál lebzselő redguard nő, a másik egy titokzatos ember, aki mintha bújkálna valami elől. Megtaláltam a keresett személyt!
Kivettem tehát egy szobát - a Rufusé melletti pincelakrészt - , és mivel estére járt, le is feküdtem. Mikor fent kialudtak a mécsesek, óvatosan benyitottam Rufushoz. Zárva volt. Szerencsére értek annyira a zárakhoz, hogy még egy bonyolult altmer zárat is röpke pillanatok alatt fel tudjak törni. Ott feküdt az áldozat. Beosontam, miközben előhúztam a fekete pengéjű tőrt. - Ez nem munka, ez gyerekjáték, gondoltam csalódottan. Aztán eszembe jutott, hogy mi lenne, ha látnám közben a szemét? Fogtam egy párnát, és az arcára szorítottam. Rögtön felébredt, és kapálózni kezdett. Levert néhány poharat és tányért az éjjeliszekrényről. Ostoba vagyok, miért is nem öltem meg míg aludt? Így viszont nem tudtam használni a tőrt, hanem kénytelen voltam megfojtani. Mégsem maradt szomjas azonban a penge, mivel a zajra letántorgott a fogadós és a másik vendég is. A fogadós még félig részeg volt, félig pedig még aludt, így egy gyors vágás, és a nő arcát beterítette a vére. Sikoltozva rohant ki az épületből. Jó! Éjjel van, zajt csap, egyedül kóborol az erdőben. Valószínűleg megölik a farkasok. Megtöröltem a tőrt a falikárpitban, és visszafeküdtem aludni.
Reggel, mikor felébredtem ott ült a csuklyás fickó a szobám egyetlen székében. Szép munka - kezdte köszönés helyett. Most már a családhoz tartozol így feladatokat is kapsz majd, mint mindenki más. Menj el Cheydinhaalba, a kapu közelében álló elhagyott ház a főhadiszállásunk, az ajtónál mondd azt, hogy "Testvérem, Sanguine!" További utasításokat is adott, többek közt a Testvériség öt törvényét, majd elment. Én összeszedtem az értékeket a fogadóból, majd kifelé menet meggyújtottam a falikárpitokat és terítőket - ez az építmény úgysem fog senkinek sem hiányozni - , majd a hajnali napsütésben jókedvűen fütyörészve elindultam Cheydinhaal felé..."
végül majd 5 hónap után és lettem az ő vezérük mert egy áruló volt köztünk aki nem más mint a vezér volt meg akarta semmísiteni a testvériségünket ezért én megöltem és így az Istenünk a Night Mother engem választot ki vezérnek
Mikor vezér lettem sok embert toboroztunk sokan a segítésgünket kérték jól pénzért hogy nyirjunk ki ezt azt a többi társaim mind isten ként tiszteltek
és volt egy köszönésünk amit mindig is betartottunk
A Shadow Hide you nevü szó (azaz az Árnyék rejtsen)szó
Nos hát ez az én háttér történetem remélem mindenki tetszet :) |
1 (2007.03.26.) |
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
