Miért?

2005.07.25.

penna kézbevétele: 2 óra 58 perc

penna letétele: 3 óra 19 perc

(A Rómeó és Júliából a Miért c. dalnak az ihletésére…)

Perselus Piton lassan lépkedett a gyengélkedő felé, ahol a sérült rendtagok feküdtek. Mindenkit nagyon megviselt Sirius halála. Remusnak és Harrynek módosítani is kellett a tudatát, állandó rohamaik miatt… De, mivel keresték Tapmancsot, őrá hárult a feladat, hogy tudassa őket a tényekről.

-„Tudod Perselus, téged amúgy sem kedvelnek. Jobb, ha te mondod el nekik.” – ezt mondta neki Minerva, alig egy órája…

„Először Lupinnak kellene elmondanom…” – gondolta magában, de ebben a pillanatban már neki is szegezték a kérdést:

-Hol van Sirius? Jól van? – kérdezte a kétségbe esett Remus.

Piton életében először nem tudta elrejteni az érzelmeit. Nagyon megsajnálta Remust és őt is megviselte „Black” halála, ami ki is ült az arcára…

-Miért az én dolgom ez, hogy a barátom, ki szerelmes,

tőlem tudja meg, az  „imádottja” halott…

Lupin érezte… De ahogy a hollófekete hajú professzor elkezdte, lassan tudatosult is benne… De Piton még nem fejezte be…

-Egyikünk sem készült rá,

Hogy a végső romlás jő hozzá,

De az ég zuhant a városra,

Mint egy hatalmas pók hálója…

Remus arca először semmit, aztán mérhetetlen fájdalmat tükrözött. Magába roskadt… Harryt nézte és gondolkodón megszólalt, miközben elsétált az alvó fiú mellett:

-Csupa király élt köztünk,

Sokat ökörködtünk, nevettünk,

De minden játék visszavág…

Egy sem hozza vissza őket…

…Jamest, Lilyt és… és… Siriust…

arry felébredt Sirius nevének hallatára. Remus könnyeivel küszködve kérdezte Perselust:

-Hogy mondjam el, ha átölel?

Ha kérdőn néz, figyel? Hogy mondjam el?

Harry nem értette… Elengedte Lupint és Piton felé fordult…

-Mit professzor úr? Mit? „Hogy” mondjon el?

A fekete hajú férfi csak nézte Harry kíváncsi, zöld szemeit.

„Merlinre! Lily tudott így nézni…” – gondolta, majd el-elakadozó hangon beszélni kezdett:

-Hogy a kedvese halott,

Hogy a boldogság csak volt…

Véget ért az ifjúság.

Nem maradt más, csak egy barát.

Remusban újra lejátszódtak a történtek… Most már tisztán emlékezett a Minisztériumi eseményekre.

„Megmenthettem volna…” Borostyánszín szemeinek megszűnt a csillogó fénye… Előbbi reménye, hogy Tapmancs jól van, homályba burkolózott, mint maga Sirius… Szavai halkan töltötték be a termet…

-Engem, aki árvaként

Cimborák közt utcán élt…

-Hogy egy barát meghalt… Árvává tett megint… - fejezte be Harry. Az egyetlen ember, aki a reményt adta, hogy már nem kell sokat kibírnia Dursleyéknél, meghalt, végleg árvává és kiszolgáltatottá tette. Alig lehetett hallani a hangjukat. Könny csillogott a szemükben, de még nem tudtak sírni. Lupin még nem öntötte ki a szívét…

-Sirius énekét én elhittem…

„Az élet szép”, de már néma…

Hangtalan… És én itt vagyok magam… Te is elhagytál Sirius…

Mihez kezdjek Perselus?

Piton átkozta magát, ahogy a szőke férfit hallgatta. „Mondhattad volna valahogy finomabban is! Te tényleg egy érzéketlen denevér vagy…” – de hiába szidta magát, ettől nem lett jobb…

-Hogy mondhattam így el?

Ez őrület…

Hogy mondhattam volna el?

Remusnál már kezdett elmúlni a sokk… Most már belépett az első idegösszeroppanás fázisába… Őrült módon kiabálni kezdett:

-Hogy vége Perselus?

Hogy a kedvesem nem él??

Hogy a jövő mit sem ér???

Hogy a világ ellenünk???? „A muglik, a halálfalók és a Minisztérium is?”

Mostantól senkin nincs velünk… Nem érted?!

Lupin lerogyott a hideg kőpadlóra. Ökle hangtalanul koppant rajta… Csendben összekuporodott és sírni kezdett… Harry leült mellé és átölelte… Neki is szörnyen fájt. Azt várta, hogy a két férfi elmosolyodik és… és mindjárt előugrik valahonnan Sirius is… De nem… Csak Piton volt, aki halkan megszólalt. Inkább csak magának beszélt, de Remusék is hallották:

-Hogy mondhattam el?

Miért pont nekem kellett?

Remus tenyerei közé fogta Harry könnyes arcát, hogy a fiú ránézzen.

-Iszonyú ez a hír… Igaz Harry?

Ha átölelsz, ha ilyen kérdőn nézel, s figyelsz,

Hogy mondjam el?... Harry… Sirius… Nincs többé…

Harry látta barátján, hogy nem hazudik neki. Hagyta, hogy Lupin még szorosabban átölelje és most már együtt zokogtak. Perselus nem bírta nézni… Különben is… Jelentenie kellett, hogy hogyan fogadták a „hírt” az „érintettek”… Átérezte Remus fájdalmát… Ő is egyedül maradt. Perselus rájött még egy lényeges dologra. Vérfarkas létére, Remus J. Lupin maradt az utolsó… Az utolsó tekergő… Amíg a fekete taláros férfi végighaladt a folyosón és gondolataiba mélyedt, elmorzsolt egy könnycseppet… Még saját magának sem vallotta be, hogy neki is hiányzik Sirius…

Vége

By: Bloodberry (Midori Yume /Yumi, Yue-chan)

Megjegyzés: Tudom, hogy él Féregfark is, de őt nem számolhatjuk Tekergőnek, mert elárulta a barátait… Ez az elírás szándékosJ